Balaton-felvidéki kirándulás - 2021.07.03.
2021. július 10. írta: B. Balaskó Mária

Balaton-felvidéki kirándulás - 2021.07.03.

Egyesületünk folytatta a Kis-Balaton felfedezését. A kirándulás délelőtti programjaként a Balaton-felvidéki Nemzeti Park új ökoturisztikai létesítményét tekintettük meg a Kis-Balaton Látogatóközpontot.

13_1.jpg

A létesítmény formabontó, tájba illeszkedő építmény, földtakarással és növényekkel a tetején, melyben belül moziterem, interaktív kiállítás, előadóterem található.

Megtudtuk a Kis-Balaton területén számtalan állatfaj mellett több mint 300-féle madár fészkel, köztük a hazai természetvédelem címerállata, a nagykócsag. 

A filmvetítésre is sokan beültek közülünk, míg a gyerekek a szabadtéri játszótéren szórakoztatták magukat.

21_1.jpg 12_1.jpg

22.jpg

A délután folyamán is rengeteg élmény és csoda várta a társaságunkat, ugyanis kis kitérő után a Zalaszántói Sztupához sétáltunk fel.

19.jpg

A település felett magasodó 316 m magas hegyen színes imazászlókkal körülvéve, egzotikus füstölők illatába burkolózva tornyosul a vakítóan hófehér buddhista szentély, a béke jelképe.

1_4.jpg

A sztúpa Európa egyik legnagyobbja, 30 m magas és 24 m átmérőjű, sokan most először jártak itt Velünk.

A hófehér építményt kör alakú lépcsőzetes talapzat övezi, mely a rituális körüljárást szolgálja. A tiszteletadás jeleként mindenki megtette a maga kis körét az építmény körül.

2_1.jpg

A nap utolsó programjaként kalandos úton és nem veszélytelenül egy szűk földúton jutottunk fel a Rezi-vár alsó részéig a buszsofőr ügyességének, leleményességének köszönhetően.

5_1.jpg

Az erdőben gyalog folytatva utunkat értünk fel a várromhoz, ahol csodálatos panoráma kárpótolt mindenkit. A romoktól páratlan kilátás nyílt a Balatontól Sümegig.

8_2.jpg

8_1.jpg

10_1.jpg

Az idő előrehaladta és a társaság kellemes fáradtsága egy könnyű vacsorára adott lehetőséget az este folyamán, melyet Balatonújlakon a Kukorica-csárdában fogyasztottunk el mindenki megelégedésére.A vacsora önköltséges volt, mindenki kedvére válogathatott.

További fotók >>> Facebook oldalunkon.

Safferné Dr. Bajczi Andrea

 

 

* * * * *

Kedves Érdeklődő! 
Szeretnél többet tudni rendezvényeinkről? 
Szeretnél elsők között részletes infót kapni programjainkról?

Kérd a CSALÁDI KÖR-LEVELET!   >>>   >>>   >>>   >>>   >>>  >>>   >>>   >>>   >>>   
                                                    
Az űrlapot jobbra fenn az oldalsávban találod! 

Csatlakozz nyilvános csoportunkhoz is! >>> PROGRAMJAINK CSALÁDOKNAK

Kövesd >>> Facebook oldalunkat is!

* * * * *

CSALÁDIAS KÖZÖSSÉG és JÓ PROGRAMOK szemnek, testnek, léleknek!
TARTS VELÜNK!

Örülünk, ha úgy döntesz, hogy csatlakozol Egyesületünkhöz! 

Ha még nem vagy, de szeretnél egyesületünk tagja lenni... 
>>> KATTINTS IDE!

SZERETETTEL VÁRUNK!

 * * * * *

Kérdésed van?
Keress bennünket elérhetőségeink valamelyikén >>> Kapcsolat

A bejegyzés trackback címe:

https://csaladikor.blog.hu/api/trackback/id/tr717779656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása