Pillanatképek
2020. december 12. írta: KCSKE

Pillanatképek

A Családi Kör Egyesület 2020.évi programjaiból

Nem tévedek nagyot, ha azt állítom különösen emlékezetes év lesz valamennyiünk számára az idei.

Hagyományteremtő szándékkal január 4-én Újévköszöntő összejövetelt rendeztünk az Európa Parkban! Nagyszerűen sikerült! Ínycsiklandó illatok, kemencében frissen sült kenyérlángos, finom tea, remek forralt bor és jóízű beszélgetések. Kell ennél több? Akkor még senki nem gondolta, mi vár ránk…

ujevkoszonto.jpg

A járványhelyzet és annak kezelése nem csak az átlagemberek életét, hanem a szervezetek, intézmények mindennapjait, terveit is átírta, módosította. Így történt ez a mi egyesületünk esetében is, hiszen az év elején megtervezett programjaink, kirándulásaink nagy részét nem tudtunk megtartani. De öröm az ürömben, hogy további három eseményünket napsütésben, jó társaságban sikerült lebonyolítani.

104451169_962981644158371_6082073897205496731_n.jpg

Júniusban, a levendula virágzás idején Stanics Adrienn hangulatos portáját látogattuk meg Somogyhatvanban. Mi sem hagytuk ki a levendulaszüretet és a koszorúfonást, mely egyre népszerűbb program a természetkedvelők és amatőr fotósok körében is.

levendulaszuret_soltra_csilla.jpg

levendulaszuret_5.jpg

Azt gondolom e csodás környezetet jövőre újra érdemes lesz felkeresni és horgászattal, piknikkel kibővítve megtapasztalni a levendulamezők folyton megújuló varázsát.

levendulaszuret_6.jpg

Másik egyesületi programunk keretében a Dráva folyó élővilágát fedeztük fel. A drávaszabolcsi állomáson gyülekeztünk és szálltunk fel a -békebeli korában a Dunán szolgáló- „Szirén” nevű kishajóra. Verőfényes időben, másfél órás sétahajózás keretében barátaink, tagjaink megcsodálhatták Magyarország leginkább vadregényes és romantikus folyójának természeti értékeit, érintetlen partszakaszait.

dravai_hajokirandulas4.jpg

dravai_hajokirandulas6.jpg

A hajó legénységétől megtudtuk, hogy a folyó vízjárását tekintve a legszeszélyesebb magyarországi folyó, egyetlen nap alatt több métert képes apadni vagy áradni. A horgászat kedvelőinek nagy örömére elhangzott, hogy e terület halban az egyik leggazdagabbnak számít, meredek partfalában pedig több ezer pár parti fecske fészkel és itt honos a színpompás jégmadár is.

dravai_hajokirandulas_pahy_norbert.jpg

A hajókázást követően Harkány felé vettük az irányt és a „Szigeti Halászcsárdában” vacsoráztunk idilli természeti közegben, élőzenei aláfestéssel körítve. Bátran ajánljuk ezt a hangulatos éttermet azoknak, akik arra járnak majd a jövőben.

dravai_hajokirandulas_soltra_csilla.jpg

Végezetül pár gondolatban felidézem az augusztus 8-án megtartott egész napos autóbuszos kirándulásunk emlékképeit.
A nap első felében a Kápolnapusztai bivalyrezervátumot jártuk be. A rezervátum létrehozásának célja a magyarországi vízibivalyok génállományának megőrzése és az állatfaj bemutatása. Itt él a legnagyobb magyarországi bivalypopuláció Zalakomár település határában.

kis-balatoni_kirandulas_nagyne_pallos_renata.jpg

A Kis-Balaton élővilágának sokszínűségét jól reprezentálja a Kányavári-sziget, mely utunk következő állomása volt. A kis szigetre egy különleges fahídon át érkeztünk meg. A szigeten a Búbos Vöcsök tanösvény került kialakításra a Nemzeti Park Igazgatósága által. A 15 állomásból álló tanösvény hossza kb. 1,5 km, melyet kényelmesen egy óra alatt be tudtunk járni kisebb-nagyobb csoportokban.

kis-balatoni_kirandulas_bajczine_dr_saffer_andrea.jpg

Tekintettel arra, hogy számos gyermek is velünk tartott, a programunkból nem maradhatott ki a balatoni csobbanás sem. A kora délutáni órákban Balatonberény strandjai közül mindenki kedve szerint választotta ki a neki tetszőt és lángosozással, fagyizással, fürdéssel zárhatta a napot. Az átélt élmények alapján reménykedünk a jövő évben is lehetőségünk adódik e tájegység további megismerésére új úti célokkal.

kis-balatoni_kirandulas_soltra_csilla.jpg

A környezettudatosság jegyében egy szép, formás, gyökeres kaukázusi jegenyefenyőt ültetett egyesületünk a Kaposújlaki Templom kertjébe. Addig is, míg megnő Advent első vasárnapjára egy másik fenyőt ünnepi díszbe öltöztettünk.

advent_1_vasarnapja_fenyo_allitas_-diszites_bbm.jpg

advent_1_vasarnapja_fenyo_allitas_-diszites4_2_1.jpeg

ÁLDOTT KARÁCSONYT ÉS BÉKÉS, BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDENKINEK!

 

Bízom benne, hogy sokan kedvet kaptak, hogy a 2021. évre tervezett programjainkra is velünk tartanak, és döntenek úgy, hogy a Családi Kör Egyesület tagjai kívánnak lenni.

Továbbra is sok szeretettel várjuk az érdeklődőket körünkben!

Safferné Dr. Bajczi Andrea
Balazsiné Balaskó Mária

 

Fotók:
Soltra Csilla, Nagyné Pallos Renáta, Páhy Norbert,
Safferné Dr. Bajczi Andrea, Balazsiné Balaskó Mária 

 

Programjaink Kaposújlak Község Önkormányzatának támogatásával,
valamint a Nemzeti Együttműködési Alap és az
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 
pályázatainak segítségével valósultak meg.

nea_me_bga.png

Közösségépítés és értékteremtés Kaposújlakon 
NEA-NO-20-EG-0366

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csaladikor.blog.hu/api/trackback/id/tr4916330586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása